Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TEKNŐSBÉKA

2011.11.06

http://www.allatok.abbcenter.com/weboldal/allatok/gallery/Teknosbeka_(7).jpg

A TEKNŐSBÉKA

A teknősbéka igen hosszú életű állat, egy teknősbéka élete hosszúságban kitesz annyit, mint tíz ember élete. Persze, ez a teknősbékaélet amilyen hosszú, olyan keskeny szélességben, tehát messze mögötte marad akár egy magyar gróf vagy lánckereskedő életének is. De amilyen hosszú a teknősbéka élete, olyan kicsiny az agyveleje, amit egy hüllő részéről nem is vehetünk zokon. Sőt valószínűnek tartom, hogy a teknősbéka agyának kicsinysége és életének hosszúsága között összefüggés áll fenn. Nevezetes a teknősbéka kisded agyvelejéről, hogy ha azt kiveszik a fejéből, még hetekig is elél az operáció után. Ezért mondják rossznyelvű emberek, akik lenézik az idealistákat, hogy a teknősbéka és a lírai költő közt az a különbség, hogy a teknősbéka hetekig, a lírai költő ellenben egy egész életen át él el agyvelő nélkül.

A teknősbéka nem tartozik a legfessebb állatok közé, termete egy kisebb kőrakáshoz vagy lapos tuskóhoz hasonlít. Két kemény páncél borítja testét, melyből úgy dugja ki lábait, mint az utasok a vonat ablakából a fejüket. Ha nincs semmi baj, akkor a fejét és lábait kidugja, sütkérez a fövenyen, s őrült lassúsággal mászik, ha pedig baj van, azaz a közelben olyan állat bukkanik föl, amely szereti a teknősbékahúst, akkor fejét és lábait a teknősbéka bevonja a páncéllal, azaz teknői közé, és vár, várja, hogy a veszély elmúljon, azaz a teknősbékahúst kedvelő állat odáb álljon. Neki könnyű várnia, telik az idejéből bőven, mert hiszen arravaló az a csodahosszú élete, hogy minden fenyegető veszélyt igen passzív várakozással kiböjtöljön. De hát böjtöl is nagyokat, olykor heteken át. Amikor nem böjtöl, füvet és apró bogarakat legelész - elég igazságtalan a természet részéről, hogy a fű, amikor a teknősbéka meg akarja enni, nem vonhatja be fejét teknői közé, sőt nincsenek is teknői.

A teknősbéka igen nehézkesen és lassan jár ugyan a szárazföldön, de gyorsan és jól úszik a vízben, ez azonban nem nagy kunszt tőle, mert hiszen még a tyúk vagy a cserebogár is tudna úszni, ha teknői volnának.

Galápagosi óriásteknős vagy elefántteknős

A galápagosi óriásteknős elterjedési területe a Galápagos-szigetek. A ma élő legnagyobb szárazföldi teknősfaj. Számuk 14-15 ezer. A szigetcsoport a nevét a teknősökről kapta, amelyet spanyol felfedezők adtak neki (galápagos spanyolul teknősöket jelent). Eredetileg az óriásteknősöknek 15 alfaja élt Dél-Amerika partjainál. Ebből 4 faj már kihalt a mértéktelen vadászat és a szigetre behurcolt patkányok miatt, melyek megették a teknősök tojásait. A Galápagos-szigeteken az óriásteknősöknek 11 alfaja él. Van olyan faj is amelyet csak egyetlen egyed képvisel. Magányos George-nak hívják és 1972-ben találták Pinta szigetén. Legalább 100 éves. A nagy keresések ellenére sem találtak ugyanolyan nőstény egyedet, ezért valószínűleg George-val együtt egy újabb teknősfaj fog kihalni.

Az óriásteknős növényevő állat. A fűféléken kívül szívesen fogyaszt a csalánfélékből és kaktuszokból is. A legnagyobb súlya elérheti a 250 kilót is. Hossza 180 cm. Porter a következőkben számol be megfigyeléseiről: „Nappal a teknősök feltűnően élesen látnak és félénkek, ami abban nyilvánul meg, hogy fejüket és nyakukat bármely tárgy legcsekélyebb mozgására a teknőbe rejtik. Éjszaka azonban teljesen vakok és süketek. A legerősebb zaj, a puskalövés durranása sem zavarja őket s a legcsekélyebb hatással sincs rájuk.”

A párzásra január és augusztus között kerül sor. A nőstény illatanyagokat bocsájt kis és ezzel vonzza a hímet magához. A nőstény júniustól-decemberig több helyen ás fészket, amelybe 8-10 tojást rak. Átlagosan 150-200 évig élnek. A legöregebb élő elefántteknős Harriett, 1830-ban született és egy ausztrál állatkertben él. Az óriásteknős szerepel a Természetvédelmi világszövetség Vörös Listáján. A faj megmentése érdekében igyekeznek megóvni és tovább szaporítani a már meglévő egyedeket.
teknős, vörösfülű, ékszerteknős
Vörösfülű ékszerteknős, Trachemys scripta

Az ékszerteknősök (vörösfülű ékszerteknős, Trachemys scripta) barátságos állatkák. Hamar megszokják környezetüket. Ha mindennap azonos időben és valamilyen jelzés kíséretében etetjük őket, a jelzés hatására szinte rohannak az etetés helyére és nyakukat nyújtogatva várják a számukra ínycsiklandó falatokat, ezáltal is örömet szerezve gazdájuknak!


Az ékszerteknős története

Az ékszerteknősök Észak- és Dél-Amerikából származó, vízben élő állatok, pontosabban nem is egy fajt takar ez a kifejezés, hanem több rokonfajnak a gyűjtőneve. Az állatkedvelők figyelmét mindenekelőtt apró termetükkel hívják fel magukra, ugyanis a kereskedelemben kapható példányok nagysága csak ritkán haladja meg a tízforintos fémpénz méretét. Elöljáróban fel kell világosítanom a kedves olvasót, hogy megfelelő táplálás mellett ezek az apró állatkák szépen növekedésnek indulnak és általában elérik akár a 20 cm nagyságot és a 25 éves életkort is.

teknős, ékszerteknős, akvárium

Hol vegyünk ékszerteknőst?

Az állatkereskedésekben kapható teknősök többsége egyenesen Amerikából érkezik. Az egészséges ékszerteknős egyenesen úszik (a féloldalas mozgás tüdőgyulladás jele lehet), páncélja kemény. A puha páncél valamilyen hiánybetegségre vezethető vissza.


Az ékszerteknős terráriumának kialakítása

Az ékszerteknősök elhelyezésére úgynevezett akvaterráriumot kell berendeznünk. Ez azt jelenti, hogy a megfelelő méretű üvegterráriumot úgy kell kialakítani számukra, hogy egyik felében mintegy 120x 60 centiméter alapterületű, 25 cm mélységű, úszkálásra alkalmas víz legyen, amelyet célszerű egy nagyobb teljesítményű akváriumszűrővel tisztán tartani. A másik felében pedig olyan kavics-, illetve sóderaljzatot képezzünk ki, amelyre a teknősök ki tudnak mászni, tehát lejtőt alakítsunk ki a vízben. A korábban sekély vízben tartott állatokat fokozatosan szoktassuk hozzá a mélyebb vízhez, ugyanis a hirtelen úsztatás végzetes lehet számukra.

A teknősök nagyon szeretnek sütkérezni és általában kedvelik a meleget, ezért a víznek el kell érnie a 25-30 °C-os hőmérsékletet. Ezt megfelelően fűtött lakásban könnyen megteremthetjük csekély belső fűtéssel, a közismert akváriumi fűtőberendezésekkel. Ha azonban fűtenünk kell a vizet, akkor a terráriumot egy üveglappal takarjuk le, különben a meleg vízben lévő állat hideg levegőt lélegzik be, ami tüdőgyulladáshoz vezethet.

 

teknős, ékszerteknős, víz
Az egészséges ékszerteknős egyenesen úszik



Ha az akvaterráriumot nem tudjuk úgy elhelyezni, hogy naponta több órás napfény is érhesse, tanácsos olyan világítást készíteni, mely bizonyos hőt is sugározva lehetőséget nyújt teknőseinknek a sütkérezésre.

A vízbe vízinövényeket telepíteni nem szükséges, de a "szárazföldi" oldalra nyugodtan ültethetünk olyan növényeket, amelyek kedvelik a sok vizet (vízipálmákat, zöldikéket, filodendronokat, pletykákat stb.). A betelepítésnél gondoljunk arra is, hogy teknőseink viszonylag rövid idő alatt elszennyezik a vizüket, ezért gyakrabban kell azt cserélni. Ilyenkor nagyon ügyeljünk arra, hogy a friss víz hőmérséklete megegyezzen az eredetivel! Ha szűrőberendezést működtetünk, a vízcserék lényegesen ritkábban szükségesek.


Mit egyen az ékszerteknőst?

Az ékszerteknősök ragadozó állatok, ezért táplálásukra elsősorban az élő eleségek jöhetnek számításba. Ilyenek az apróbb halak is, ezért a teknősöket soha se tegyük hallal betelepített akváriumba, mert ez drága játéknak bizonyulhat. Szívesen fogyasztják az élő vízibolhát, tubifexet, a nagyobb példányok az élő lisztkukacot, lepkéket, legyeket. Alkalom adtán jó étvággyal bekebelezik az élő szúnyoglárvákat is. Ne etessünk szárított bolharákot, szárított halakat, szárított marhaszívet és a húsokat is kerüljük, ezek ugyanis súlyos vitaminhiányhoz és elhulláshoz vezethetnek! A legjobb táplálék a fagyasztott apróhal - olcsó, könnyen beszerzhető és a teknősök számára a legegészségesebb! A halak minden részét - a csontokat és belsőségeket is - etessük meg! De vigyázzunk, nehogy túletessük!

Míg az apróbb példányokat naponta kell etetni, addig a nagyobbakat elegendő kétnaponta. A túletetés következtében felgyorsul a növekedésük, és egykettőre azt vesszük észre, hogy a szinte ékszerként csillogó aprócska teknőc szépen fejlett, zöld állattá növekedett, amelynek csupán a színe tér el a jól ismert hazai mocsári teknősétől.

Az eleséget mindig a vízbe adjuk. Mindig csak annyit, amennyit az állat 10-15 perc alatt elfogyaszt. Még jobb megoldás, ha etetés céljából a teknőst kiemeljük szokásos helyéről (pl. egy lavórba), és csak az etetés befejeztével helyezzük vissza. Ezzel lényegesen csökkenteni lehet a terrárium vizének beszennyeződését. A lisztkukacot, lepkéket csipesz segítségével is etethetjük. Ezt a módszert az ékszerteknős gyorsan elfogadja, és jókedvűen kebelezi be az ily módon felkínált falatokat is.


Az ékszerteknős gondozása

Ne feledkezzünk meg az ásványi anyagok, vitaminok pótlásáról sem! Ha nem áll módunkban rendszeresen apró halakat, csigákat beszerezni, szükséges heti egy-két alkalommal kevés sovány marhahúsdarabkában kalciumfoszfátot vagy szépiareszeléket adni, és ezt csipeszről kínálva a teknőccel lenyeletni. A vitaminok pótlása is hasonló módon történhet. Nem árt, ha egy-egy salátalevélkét is megkísérelünk elfogadtatni kedvencünkkel. Az ékszerteknős társaságkedvelő, ezért helyes több példányt is együtt tartani. Figyeljük az állatok viselkedését! Rendellenesség észlelésekor haladéktalanul forduljunk állatorvoshoz vagy kérjük ki gyakorlott terrarista tanácsát. Ez különösen akkor elengedhetetlen, ha a páncél puhulását észleljük!

Hogyan szaporodik az ékszerteknős?

A teknősök tojással szaporodnak. Az ékszerteknős nem utódgondozó, eredeti élőhelyén a tojások kiköltését a napra bízza. Mesterséges keltetés esetén gondoskodnunk kell a megfelelő páratartalomról és hőmérsékletről. Az ékszerteknős-tojások kiköltéséhez 95%-os páratartalom, illetve 27-29 °C-os hőmérséklet szükséges. A tojások forgatását kerülni kell. A kis teknősök 100-120 nap alatt bújnak ki a tojásból.

http://epet.hu/images/teki/nelsoni.jpghttp://think.transindex.ro/wp-content/uploads/2010/11/2.-kep.jpghttp://www.haziallat.hu/upload/4/gallery/2254/26691_large.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nálad jártam: 11.06-án.

(Ági, 2011.11.06 21:10)

Szép élménnyel távozom, és jövök máskor is.
Köszi...
Szia